Reggel 5-kor keltem, elkészültem, és 6 órára már az igazgatónő háza előtt voltam.
- Jó reggelt, igazgatónő!
- Szia, drágám, Totó már nagyon várt. Tessék, itt vannak a cuccai – kezembe nyomta a pórázt, a kutyapulcsit, a labdát és a sípolós játékot. Felöltöztettem Totyit és elindultunk. Kb. fél óra séta után a parkba vittem és szabadon engedtem. Elkezdtünk labdázni, mikor fura érzésem lett.
- Valaki piszkálja a fenekem – morogtam halkan, majd megfordultam. Démon szaglászta a hátsó felem.
- Rossz kutya! Ül! – parancsoltam rá, de nem bírtam nézni a bűnbánó kiskutyaszemeit, szóval adtam neki egy jutifalatot, amit egy hangos vakkantással meg is köszönt. Mintha csak a végszóra várt volna, Castiel kiugrott az egyik közeli bokorból és Démonhoz futott.
- Rossz kutya! Nagyon megijesztettél. Szia, Viola! Kösz, hogy megtaláltad. Sosem bocsátanám meg magamnak, ha elveszteném Démont.
- Szia, semmiség! Nagyon aranyos kutyus – közben befutott Totó a labdával.
- Mért van nálad a vén banya padlócirkálója? És mi ez a ruha rajtad? Még sosem láttalak ilyen szerelésben. Nem mintha nem tetszene – Cast elpirult! Elpiruuuult! És még csak nem is kellett hozzá megszólalnom. Egyébként úgy látom, ma különösen jó kedve van, bár velem mindig kedves. Ami érthető, hiszen én sem vagyok vele undok.
- Minden Szerdán és sétáltatom Totyit. Aranyos kutyus, bár Démon azért jobb. Nemsokára én is kapok egy kutyát, és így akartam gyakorolni a gazdiságot. A ruha kapcsán… úgy érzem, ideje változtatni és ennyi. Basszus! Indulnom kell! Szia! – felkaptam Totót és visszavittem a dirinek. Alexel a bazár előtt találkoztunk. Rendkívül hasonlóan választott öltözéket.
Mindenki minket bámult, mikor átléptük a suli kapuját. Elhangzott pár elég érdekes feltételezés.
- Nézd! Violát rosszul klónozták!
- Viola kapható fiúban is?
Remek érzés volt. Mintha sztárként sétálgattunk volna. Becsengettek és bementünk a terembe. Már mindenki elfoglalta a helyét, így a fennmaradók közül választottunk. Rögtön utánunk beviharzott a tanár.
- Jó reggelt, gyerekek!
- Jó reggelt, tanárnő!
- Úgy tudom, van egy új tanuló. Kérlek, gyere ki és mutatkozz be – Alex bólintott, majd a táblához sétált.
- Sziasztok! A nevem Alex. Viola ikertestvére vagyok – mutatott rám, aminek köszönhetően mindenki észrevette, hogy mi van rajtam. Csupa pozitív megjegyzést kaptam, ami nagyon jól esett. Talán egyedül Amber és bandája nem mondott semmit, de ők nem érdekelnek. Kurvákkal nem foglalkozom.
Utolsó óra után elindultam sétálgatni a suliban. Igazából Lisandert kerestem, mert hát valljuk be, elég jól néz ki, és kíváncsi vagyok, mit szól hozzám. Szerencsére jól tippeltem, és a tornateremben volt. Dajant nézte edzés közben és a jegyzetfüzetébe firkálgatott.
- Szia, Lys! – mosolyogtam rá, majd leültem mellé.
- Szia! Megváltoztál – a régi (2 és fél napja) énem újra előjött, ugyanis nem igazán tudtam köpni semmit. Kicsit elcsendesedtem, majd végre kinyögtem.
- Tetszik? – éreztem, hogy rákvörös leszek.
- Jól nézel ki… - Lys is elpirult. Ennyire jól sikerült volna az átalakításom? Előbb Castiel, most meg Lisander… a suli legnagyobb arcait hozom zavarba!
- Köszi! Mit írsz?
- Tudod, általában verseket írok, de most szeretnék kipróbálni valami újat. Egy novellán dolgozom. Van egy novellaíró verseny és oda szeretném majd benevezni.
- Tényleg? Érdekesen hangzik. Miről szól?
- Egy kosárlabdacsapatról.
- Értem, szóval ezért nézed Dajant. Ha elkészülsz, elolvashatom?
- Nem is tudom, nem szeretem odaadni az írásaimat másoknak…
- Kár, pedig nagyon érdekelt.
- Várj, meggondoltam magam. Szólok, ha kész.
- Oké, akkor egyedül hagylak a gondolataiddal.
- Köszi.
Nem is olyan nehéz kijönni vele. Nem értem, miért mondják a többiek. Miután hazamentem, Lisa átjött és megnéztünk pár filmet. Kb. félidőnél csatlakozott Alex is. Végül a kanapén elterülve, egymás hegyén, hátán aludtunk el.