- Indulhatunk.
- Hívtam egy taxit, ami oda visz majd minket. Szerintem az lesz az - mutatott az út túloldalán parkoló taxira. Odasétáltunk, Lisander elmondta a sofőrnek, hogy hova vigyen, majd elindultunk.
- És… mit szoktál csinálni a szabadidődben? – kérdeztem félénken. Tudom, hogy nem sokat beszél magáról, ezért próbáltam nem kíváncsinak tűnni.
- Gitározok, verseket írok. A versről jut szembe! Elolvastad a novellámat?
- Á, tudtam, hogy otthon hagytam valamit! Nem baj, hazafelé visszaadom a füzeted. Egyébként elolvastam és szerintem remek! Nagyon tehetséges vagy!
- Azért ennyire nem jó. Ilyen téren elég kezdő vagyok.
- Szerintem te ilyen tehetségesnek születtél. Pont úgy vagy az írással, mint én a rajzolással.
- Szeretsz rajzolni?
- Imádok.
- Kiskoromban én is rajzoltam… megjegyzem, elég bénán- Lys a földet bámulta. Ha jól olvasok tekintetről, akkor most visszaemlékszik valamire… valami fájdalmasra.
- Lys…
- Hm?
- Semmi…
- Ok.
- Igazából… lenne itt egy apróság…
- Hmm?
- Ha végeztünk a vacsorával, lerajzolhatnálak?
- Miért?
- Hát… csak, tudod… még sosem láttam ilyen érdekes fiút – arcom rákvörös lett. Jobbnak láttam, ha fejemet az árnyékba menekítem, így fordultam egy alig észrevehetőt és az ablakhoz koccintottam.
- Hogy érted, hogy érdekes? – neeeem! Ettől a kérdéstől rettegtem a legjobban. Erre nincs válaszom. Vagyis van, de azzal minden érzésem elárulnám. A szívem viszont dobbant, a szám kinyílt, és akaratlanul beszéltem.
- Úgy értem, hogy varázslatos… titokzatos. Gyönyörű és különleges szemed van, és a hajad sem mindennapi. Ezzel párosul még az érdekes öltözködésed is. Remek képek készülhetnének rólad – egy apró másodperce rápillantottam Lisanderre, aki totálisan elpirult.
- Hát… ha ilyen aranyosan megkértél, nem mondhatok nemet, viszont kérlek ne ma este, mert holnap suli és a vacsora után inkább aludnod kéne.
- Oké, akkor holnap délután eljönnél ide? – kotorásztam a táskámban, majd átnyújtottam neki egy névjegyet.
- „Amanda művészei kiállító terem. Nyitva: Hétfő – Péntek 09:00 – 19:00 Cím: Festő utca 26.” Még sosem jártam itt.
- Ez egy művészkör. Szeretek ott lenni, mert hozzám hasonló emberek vesznek körül. A névjegyet azért adtam, mert itt fogom elkészíteni rólad a képet. Egyébként szerintem neked is jót tenne, ha csatlakoznál. Nem csak rajzosok járnak ide. Rengeteg író is van köztük. Legyen az vers, festmény, rajz, novella vagy akármi, félévente a legszebb és legkreatívabb alkotásokból egy nagy kiállítást szervezünk.
- Akkor, ha már ott vagyok, holnap körülnézek kicsit.
- Megérkeztünk! – kiabált hátra a sofőr. Lisander kiszállt, kinyitotta nekem az ajtót, és amíg én kiszálltam, ő kifizette az utat. Elindultam az étterem felé.
- Hölgyem! – mondta egy hosszú, fehér szakállas emberke, miközben kinyitotta az étterem ajtaját. Beléptünk. Tényleg gyönyörű hely. Aranyszínű fal, aranyszínű csillárok, díszítések. Az asztalok és székek feketék. Az étterem középpontjában egy csillogó és fényes márványszökőkút áll, amiből aranyszínű víz ömlik. Hirtelen egy kéz suhant el a szemem előtt, mire feleszméltem.
- Jaj, bocs Lys, kicsit elgondolkodtam.
- Semmi baj. Lerendeztem a kupon dolgot. Ott az asztalunk! - fogalmam sem volt merre mutat, de bólintottam. Lys megfogta a kezem és elkísért az asztalhoz. Kihúzta nekem a széket, segített levenni a kabátomat… szóval igazi úriember volt. Már nagyon éhesek voltunk. Megrendeltük az ételt, de még kellett egy kis idő, mire kihozták. Közben beszélgettünk kicsit.
- Lisander… szereted a lovakat?
- Nem mondanám, hogy odáig vagyok értük, de egy haverom apjának farmja volt és megtanítottak lovagolni. Régóta nem próbáltam már.
- Miért?
- Tudod… nehéz erről beszélni.
- Én nem fogom elmondani senkinek. Bennem megbízhatsz – mosolyogtam Lisanderre.
- Hát jó… tudod, az a fiú volt a legjobb barátom. Mindenhová elkísértük egymást. Megfogadtuk, hogy sosem lesz új legjobb barátunk. 3 hét múlva lesz a 4. évfordulója, hogy balesetet szenvedett és meghalt.
- Őszinte részvétem.
- Köszi.
- És hogy történt?
- Tudod… neked beszélek először erről a dologról. Szeretném, ha ez köztünk maradna.
- Nyugi, én hallgatok. Nem vagyok, olyan, aki egy ezeréves balesetből pletykát csinál.
- Ennek örülök. Akkor kezdem.Az egyik délután átjött, hogy megkérdezze, nem-e lovagolunk. Én előtte pár nappal ismertem meg Castielt, akivel eljátszottunk pár számot és eldöntöttük, hogy bandát fogunk alapítani. A barátom, akit amúgy Josh-nak hívtak, meglátta, hogy Castiellel játszom helyette és megharagudott rám, amiért másik barátot találtam. Elrohant, mielőtt bármit szólhattam volna. Én gondoltam, hogy majd lenyugszik és akkor könnyebb lesz beszélni vele, de rosszul tettem. Ha utána futok, akkor nem rohangál egyedül az utcán és nem fut ki az elé a kocsi elé sem, ami elütötte.
- Tehát magadat okolod a történtek miatt?
- Régen rengeteget rágódtam ezen, és igen. Magamat okoltam. Most már nincs akkora bűntudatom, mint akkor volt, de még mindig érzem néha, hogy meg tudtam volna menteni. A legnagyobb marhaságom az volt, hogy elkértem a szüleitől Josh lovát, Óceánt, mert azt gondoltam, hogy ő majd emlékeztet rá, de annyira gyötört a bűntudat, hogy beadtam egy közeli istállóba. Ha tudnám, mindent visszafordítanék. Idióta vagyok, mi?
- Dehogy vagy! Teljes mértékben megértelek. És még ha nem is tudod feltámasztani a barátodat, a lovát vissza tudod szerezni. Én rendszeresen járok lovagolni és abban az istállóban is van egy Óceán nevű ló, akinek nincs gazdája. Talán ő a barátod lova.
- Igazad lehet. Ha így van, akkor minél hamarabb meg kell őt vennem. Újra gondozni szeretném.
- Rendben. Azonnal felhívom a tulajt, odamegyünk és visszavesszük a lovat!
- De a vacsora…
- Ez fontosabb a vacsoránál!
- Tényleg megtennéd értem?
- Hát persze!
Elmentünk a lovardába, aláírtuk a papírokat és Lisander boldog volt, hogy megtalálta a barátja lovát. Megbeszéltük, hogy holnap kimegyünk lovagolni, miután lerajzoltam. A vacsiról sajnos lemaradtunk, de Lys eljött hozzám és főztem isteni tejbegrízt. (UI.: Hmm… tejbegríz…tejbepapiii.. megkívántam a tejbegrízt. Megyek könyörögni anyának, hogy főzzön)