- Viola! Ébredj! Gyere le kicsim! Van egy kis meglepetésünk! – hallatszódott anya hangja a földszintről. Szegény anya. Ha tudná, hogy már 3 órája fel vagyok és gépezek… Gyorsan összekaptam magam és lerohantam. Anya és apa a nappaliban várt az ajándékom mellett. A dobozon lyukak voltam, és nyüszített, szóval nem volt nehéz kitalálni, hogy mi lehet benne.
-
Kutyiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii! – visítottam, majd őrült erővel szaggattam szét a dobozt. Amikor megláttam, azt éreztem, hogy megkaptam a világ legaranyosabb kölyökkutyáját. A kis csöppség csak ült és lihegett. Apró, fekete szemecskéi majd kiestek, annyira bámult. Dús, hófehér, bozontos szőre csillogott a fényben.
- Kicsim, ő itt a kutyusod, egy samoyed (magyarosítva szamojéd, ami egy cuki kutyafajta) kölyök. Másfél éves.
- Nagyon édes! Gyere! – csaptam a térdemre, mire a kutyus boldogan szaladt felém. Én hozzá illő fogadtatásban részesítettem. Simogattam, ölelgettem, vakargattam a fülét és összevissza nyúztam.
- Mi lesz a neve? –kérdezősködött anya.
- Még nem tudom. Ma elviszem suliba és majd kitalálok neki valamit. Végül is Castiel is mindig beviszi Démont, aztán ráhagyja az állatbarátok klubra. Egy ilyen cuki kiskutyának pedig tuti nem mondanak nem-et, főleg, hogy az elnökük egy jó barátom, Armin.
- Rendben, akkor mehetsz is. Jó szórakozást nektek!
- Köszi, sziasztok! – kiáltottam, majd felkaptam a cipőm és elindultunk. Ahhoz képest, hogy kutyi még 2 éves sincs, tökéletesen hajtja végre az ül, fekszik, hempereg, marad, hozd vissza, add ide parancsokat, valamint a póráz ellen sem tiltakozik. Zseni kutyát kaptam!!! A suli kapujához érve megpillantottam Castielt, aki szintén magával hozta a kutyáját.
- Viola, ez a te kutyád?
- Igen. Ma reggel kaptam. Ugye, milyen aranyos?
- Hát, nekem nem a kedvencem a samoyed, de így kölyökkutyusként aranyos – mondta Castiel, majd szabadon engedte Démont, aki rögtön elkezdte szaglászni kutyit – és mi a neve?
- Még nincs neve. Egyenlőre kutyinak hívom.
- Kutyi?
- Hát, mivel nincs neve… szóval ma elhoztam, hogy nevet találjak neki. Ugye, te az állatbarátok klubban szoktad hagyni Démont?
- Igen, miért?
- Mert én is beadnám kutyit, elvégre nem jöhet velem az órákra.
- Jogos.
- Megmutatnád, merre van, ha már úgyis arra mész?
- Mit kapok érte? – villantott felém perverz mosolyt.
- Egy csókot?
- Áll az alku! – Cast ment előttem, én pedig követtem a klubhoz. Leadtuk a kutyákat, majd visszafelé tartottunk.
- Köszi, hogy megmutattad, merre van. Furcsa, hogy 9 éve járok ebbe a suliba és még mindig nem ismerem minden részét.
- Na, és mikor kapom meg a beígért csókot?
- Hmmm… nem is tudom. Mondjuk soha? – vigyorogtam Castielre.
- Ezt még megbánod! – nézett vissza rám pszichopata tekintettel, mire én eljátszottam, hogy megijedek és elfutottam. Az órák rettentő unalmasak voltak. Egyesek azt állítják, hogy 6 volt belőlük, de én csak 3-ra emlékszem. A többit valószínűleg átaludtam. Már hazafelé tartottam kutyival (igen, még mindig nem sikerült neki nevet találnom) amikor egy hideg kezet éreztem a karomon. Hátra akartam fordulni, de az egyik épület falához szorított, majd megcsókolt. Erre az én válaszon az volt, hogy felképeltem. Akkor láttam csak, hogy Castiel volt az.
- Héé! –mondta durcás hangon – pedig én csak a fizetségemért jöttem, amiért elkísértelek az állatbarátokhoz. Viola, rossz kislány vagy! Ezért a pofonért jár még egy csók - Cast meg sem várta, hogy válaszoljak. Ajkait erősen az enyéimhez tapasztotta. Én szintén védekezésképp sípcsonton súgtam, mire fél kezével lábához kapott, de a másikkal még mindig tartott, így nem szabadulhattam.
- Most miért?! Ne mondd, hogy nem élvezed! - mondta, majd újra megcsókolt, ezúttal még erősebben és szenvedélyesebben. Ebbe a csókba most teljesen belepirultam. Az agyam azt hajtogatta, hogy:
- Rúgd tökön! Rúgd már tökön! – de a szívem azt sugallta, hogy nem bánthatom.
Fogalmam sincs, hogy mi az, amit Castiel iránt érzek. Harag? Szeretet? Szerelem? Vagy csak szimpla barátság? Nem tudom, de minél hamarabb ki kell derítenem. Cast befejezte kínzásomat és elengedett. Én nem tudtam, hogy mit mondhatnék, szóval inkább elsiettem. Hazáig futottam, ami kutyinak is jót tett. Bementem a házba, felvittem a szobámba majd adtam neki enni és inni.
- Ideje indulni. Kutyi, ne rosszalkodj, amíg nem vagyok itt! – mondtam, majd elindultam a műterembe. Lys még nem volt ott, így leültem festegetni kicsit.
- A legjobb diákom! Sosem csalódok benned, Viola. Az a múltkori rózsás rajz, amit itt hagytál, tökéletes! – mondta Amanda néni, s közben vállamra tette kezeit – most min dolgozol?
- Egy tündért festek.
- Már a körvonalakból látom, hogy gyönyörű lesz! Még ma befejezed?
- Nem hiszem. Igazából, csak elütöm az időt, amíg meg nem érkezik egy barátom.
- Értem. Azért még fejezd be lehetőleg a kiállítás előtt! És ne feledd, 3 hónap!
- Rendben. Még ezen a héten befejezem!
- Viola! Megjöttem! – sietett felém Lisander.
- Szia! Lys, őt itt a kiállító terem tulajdonosa, Amanda néni. Amanda, ő itt egy barátom, Lisander. Ma ő lesz a modellem.
- Remek! Nagyon jóképű és érdekes fiút választottál. Kíváncsi vagyok a képre. Ha elkészültél, hagyd itt és később megnézem. Én most megyek, pá drágáim!
Lys félig kigombolta az ingjét, s így tökéletes kilátás nyílt formás felsőtestére. Azt hittem, ott helyben elájulok. Leült egy székre és modell pózba helyezkedett. Fehér haja rendezetlenül lógott a szemébe. Vérbeli modell. 2 órán keresztül rajzoltam, de meg sem mozdult.
- Kész vagyok! – jelentettem ki diadalittasan.
- Megnézhetem?
- Persze! – Lisander mögém vándorolt, s rápillantott a képre.
- Gyönyörű! Igazi tehetség vagy!
- Köszi! Akkor indulhatunk?
- Hová?
- Hát lovagolni! Emlékszel? Tegnap megbeszéltük, hogy elmegyünk.
- Basszus! Ma nem jó! Elfelejtettem. Viola, igazán sajnálom, de ma a testvéremnek kell segítenem a butikban. Esetleg szombat délelőtt megfelel?
- Nincs baj! Akkor szombat délelőtt! Szia! – kiáltottam, majd kirohantam a helységből. Könnyek szöktek a szemembe. Rohantam, de nem láttam semmit a sírástól. Szerencsésen nekirohantam valakinek. Sűrű bocsánatkérések közepette végre rápillantottam áldozatomra. Nataniel volt az.
- Viola, mi a baj? – én csak megráztam a fejem és tovább futottam. Hazaértem, felmentem a szobámba, beugrottam az ágyamba és egész éjszaka zokogtam.